Matematikai rendszerek, szakrális jelképek, megsemmisülő alkotás - a Titkok és hazugságok képrejtélyeinek sorában ma Fazakas Réka, a Műcsarnok kurátora mutat be egy újabb kivételes kortárs alkotást. Faa Balázs néhány évvel ezelőtt készült helyspecifikus installációjában a földre hintés gesztusa, a felhasznált anyagok és a kirajzolódó motívumok ismétlődése mind-mind szimbolikus jelentéssel bírnak.

Faa Balázs (1966) Munkácsy-díjas képzőművész már több évtizede a matematika és a geometria segítségével alkotja meg munkáit. Az eredetileg sokszorító grafika szakon végzett alkotó komplex rendszerű művészeti munkákat hoz létre. Alkotásai mögött bonyolult, számítógépen elvégzett matematikai műveletek és geometriai törvényszerűségek állnak. Több évtizede használja Roger Penrose angol matematikus 1974-es elméletét, a Penrose-fedés alapú aperiodikus rendszert, amellyel a végtelen sík lefedhető. A rendszer kétféle rombuszból áll, ahol az idomok sorrendje soha nem ismétlődik, azonban a szabályszerűségek itt is érvényesülnek, így azokat nem lehet tetszés szerint összeilleszteni egymással. Faa felismerte, hogy a rombuszokra illesztett mintákból képzőművészeti alkotások hozhatóak létre.

A Műcsarnokban 2016-ban bemutatott Csendélet I. című helyspecifikus installációjában az alkotó a kétfélerombusz formájához igazodóan halakat rajzolt, majd vágatott ki plexiből. A lyukacsos műanyag halformák negatívjára egyszerű búzalisztet szórt, amik a padlón kirajzolták a halak alakjait, betöltve a kiállítóteret a Penrose-fedés alapján. A felhasznált efemer anyag egyszerre hordoz szakrális és hétköznapi szimbólumokat. A földre hintés mozzanata, valamint a liszt, mint a kenyér alapanyaga, illetve a halak szimbolikája erőteljes szakrális jelképek. A minták ismétlődésével az élet legjelentősebb történéseinek hasonlatosságát és egyben azok különbözőségeit hangsúlyozza. Ugyanazok az események történnek generációk óta velünk, emberekkel, ám azok mégis mindig egyedien, bizonyos faktorokon belül módosulva játszódnak le. Így az installáció egyszerre jeleníti meg a történések ismétlődéseit és a világ kiszámíthatatlanságát.

A buddhista vallásban a földre hintett, hosszú időn keresztül készült alkotásokat végezetül, a készítés utolsó fázisaként egyszerűen összesöpörik, hangsúlyozva a mulandóságot és az alkotás folyamatának jelentőségét. Faa Balázs földre hintett munkája is ehhez az elvhez hasonlóan szándékoltan nem volt elkerítve a látogatóktól, hogy azok taposásával, rugdosásával végül megsemmisüljön, egyfajta áldozatot szimbolizálva. A Penrose-fedés-alapú, éteri geometrikus forma így az anyagi világba kerülve elvesztette elméleti voltát és nagyon is ismerős anyagként, kézzel foghatóan, akár belélegezhetően is jelen volt a kiállítótérben. A mű tehát csupán a tárlat nyitásának idején volt teljességében megtekinthető. A földre készített installációt így csak fotódokumentációkon lehet újra látni és annak jelentőségét, közvetített mélységeit ismételten felismerni. A megsemmisülő alkotás így az élet egyediségének, mulandóságának és a világ örökös körforgásának vált szimbólumává.