„Az sem észrevehető, hogy női reflexiók a térre gyökeresen eltérnének a férfi alkotókétól. A válogatás üzenete inkább az, hogy női művészek nem feltétlenül nőművészetet, női tematikájú alkotásokat hoznak létre. Egy korábbi társadalmi egyenlőtlenség időszerű feloldódása lett mára, hogy egy minimalista felfogású gyűjteményben a mai szerzemények hasonló arányban képviselnek női és férfi pozíciókat.”( Ébli Gábor _ Új Művészet _ 2021. május)

Minimalizmusok

Részlet Ébli Gábor művészettörténész írásából.

"(...) Eddig két szempontot követtünk: laza időrendben példákat láttunk arra, hogy Rátfai Attila a huszadik század második felének klasszikus magyar alkotóitól a mai kortársak felé haladva kiket választott ki, és mely művészektől törekszik többféle korszak bemutatására, átfogó gyűjtésre. Egy-egy kivétellel, férfi alkotók domináltak. Az újabb szerzemények között jóval több női művész szerepel. Vajon ők másként közelítenek ugyanezekhez az esztétikai kérdésekhez?

Ezt vizsgálja a 2021. évi kiállítási sorozat Női reflexiók a térre című válogatása, két fő irány mentén. Mindkét vonulatot egy-egy „grande dame” nyitja. A lírai felfogást prezentáló sor kulcsdarabja Vojnich Erzsébet nagyméretű vászna, amelyet Rátfai Attila a Szalmaszál Alapítvány 2010. évi, női alkotóknak szentelt, Women Only elnevezésű jótékonysági árverésén vásárolt meg. A festmény tudatosan elveszejti a szemlélőt a pontos dimenziók nélküli, inkább érzelemgazdag, álomszerű térben. A másik, a konstruktív megközelítést bemutató kiállítási egység alapköve Maurer Dóra munkája a „szférikus pikkelyek” motívumából kiinduló sorozatából, ahol a pengeéles formák és a szigorúan választott három szín határozza meg a képmezőt.

NÉMETH Melitta, Struktur, 80x65cm, Akril, vászon, 2007

Maurer Dóra tanítványaként végzett Nagy Barbara, akit ebben a szelekcióban a jól ismert monokróm műveinek egy darabja képvisel. A fa képfelületet mély árkok szántják, ezek struktúráját erősíti fel az egyszínű fekete festés az éles megvilágítás révén. Schmal Róza az ecsetvonásokat is hangsúlyozó monokróm felületén kis ablakot nyit – egy másik, ugyancsak homogén színvilágú háttérbe. Szabó Sára szintén nagy, végtelennek tűnő színmezőbe rejt egy másik kompozíciót, egy kis csendéletet, amely maga is egy-egy karakteres színfolttal, csupán elemi szinten jelölt, lecsupaszított tárgyból áll.

Kovács Réka Gyöngyvér a szürke több árnyalatát konfrontálja úgy, hogy a felületek összhatását a szabályos és a szabálytalan határán billegő geometrikus alakzatok valamint a rovátkolt faktúra dinamikája is befolyásolja. Kollár Andrea azzal játszik egy ajtónyitás ábrázolásának ürügyén, hogy a szinte tapintható ecsetvonásokkal egymás mellé helyezett néhány színmező eltolása a négy részből álló munka egyes tábláin miként hívja elő a változás, elmozdulás képzetét. A művész további fricskaként külön festményt készített arról is, ahogyan a négy kép egy kiállítási helyzetben falon szerepelt, vagyis újra egy tárggyá, műtárggyá, zárt időpillanattá sűrítette a négy mű egymásutánját.

Schmal Róza

A női válogatásban direkt nem csoportosítottam a fiatal és középgenerációs művészek alkotásait aszerint, hogy a lírai vagy a konstruktív kiindulóponthoz társíthatóak jobban, mert legtöbbjük átmenetet képez, és izgalmas megfigyelni a két szemlélet feloldódását, kölcsönhatását. Az sem észrevehető, hogy női reflexiók a térre gyökeresen eltérnének a férfi alkotókétól. A válogatás üzenete inkább az, hogy női művészek nem feltétlenül nőművészetet, női tematikájú alkotásokat hoznak létre. Egy korábbi társadalmi egyenlőtlenség időszerű feloldódása lett mára, hogy egy minimalista felfogású gyűjteményben a mai szerzemények hasonló arányban képviselnek női és férfi pozíciókat.

Ha jellemzően női aspektusokat szeretnénk megragadni a gyűjteményben, az két további kitekintés erejéig lehetséges. Több művésztől láthatunk textilmunkákat: az idősebb generációban Czakó Margittól, aki Barcsay Jenő textilterveinek megalkotójaként is dolgozott, míg a gyűjteményből hangsúlyosan egy önálló kompozíciója szerepel a kiállításon, vagy éppen a fiatalabbak közül Kanics Mártától, akitől a víz hullámzására asszociáló, kék tónusok színátmenetéből felépülő vertikális formájú, spirituális tematikájú absztrakt tájképe látható.

A plasztikusság és a felületérzékenység két központi elem a kollekcióban, ezek a textilmunkák jól ízesülnek a gyűjtő törekvéséhez, hogy anyagukban, faktúrájukban, reliefszerűségükben mozgalmas munkákat válasszon. Ide társítható még a Képzőművészeti Egyetemen nemrég végzett Frenyó Júlia egy-egy varrott vászna is: a két monokróm színfelület egymásra hatását vizsgáló munkákban a művész az általa felhasított vásznakat feltűnő, nagy mozdulatokkal összeöltötte, ezzel a művészetelméletileg és társalmilag egyaránt értelmezhető gesztussal kiemelve a meditatív, absztrakt képeket a pusztán esztétikai közegből.

A másik terület, ahol tetten érhető női megközelítés, az maga a női tematika, a testiség, a nők társadalmi helye. Ezt főleg Nagy Kriszta munkái képviselik az anyagban, aki Rátfai Attila gimnáziumi padtársa volt, azóta is élő a kapcsolatuk. Egy döntően elvont, minimalista műveket felölelő kollekcióban izgalmas „kiszólás” Nagy Kriszta társadalmi ügyekre reflektáló, a képfelületeken gyakran feliratokat tartalmazó, narratív, polemikus művészete. A gyűjteménybe – érthető módon – nem a művész nyíltan állást foglaló, provokatív, hanem inkább a játékos, kikacsintó munkái kerültek be, egészségesen fellazítva a kollekció esztétikai irányultságát."

 Ébli Gábor Új Művészet 2021 / 5.