Király Fanni ötvösművész mindig sorozatokban gondolkodik. Legutóbb a B32-ben pergamenből, vagyis napon szárított kecskebőrből készítette ékszereit láthattuk. De használt már régi afgán, kazah hímzéseket, rongyos szőnyegmaradványokat, antik töredéket.

„Nagyon szeretem a régi tárgyakat, órákig merengek nagymamák kincses dobozai felett. Elképzelem annak a régi törött legyezőnek a tulajdonosát, szinte ott vagyok én is a bálon. Mindenben ami talán másnak kacat, törött, szakadt rom, és a múltat látom, és a szeretetet, alázatot, türelmet és hozzáértést, ahogy valaha valaki létrehozta. Meg szeretném őrizni ezeket a töredékeket a jövőnek, hogy zárványként éljenek még tovább egy mai, hordható használati tárgyban. Hogy újra szem előtt legyenek.”

PONT Magazin _ 2017 – március

Az ékszerkészítés meditatív tevékenység

Király Fanni ötvösművész mindig sorozatokban gondolkodik. Legutóbb a B32-ben pergamenből, vagyis napon szárított kecskebőrből készítette ékszereit láthattuk. De használt már régi afgán, kazah hímzéseket, rongyos szőnyegmaradványokat, antik töredéket.

Már gyerekként nagyon kedvelte a természet formálta apróságokat, mindig tele volt a zsebe kaviccsal, apró termésekkel, de még inkább szerette a varrógép fiókjából előkerült „gyűrűket” (függönykarika), a gyöngyház csatokat, csipkéket. Mások bélyeget gyűjtöttek, ő gombokat. „Tervezőként szintén vonzódom a régi korok tárgyi emlékeihez, leginkább a használati tárgyak érdekelnek, órákig merengek nagymamák kincsesdobozai felett. Elképzelem annak az ódon törött legyezőnek a tulajdonosát, szinte ott vagyok én is a bálon. Ami talán másnak kacat, törött, szakadt rom, abban én a múltat látom, a szeretetet, alázatot, türelmet és hozzáértést, amivel valaha valaki létrehozta. Meg szeretném őrizni ezeket a töredékeket a jövőnek, hogy zárványként éljenek tovább egy mai, hordható használati tárgyban. Hogy újra szem előtt legyenek.”

Pergamen

A művésznőt főiskolásként tanára, Bánfalvi András fertőzte meg a japán tárgykultúra szeretetével, azóta ismerkedik ezzel a világgal. Nem elsősorban a megjelenési forma, hanem a gondolkodásmód inspirálja, például az, ahogyan felépül egy inró (domború téglatest alakú orvosságos lakkdobozka) vagy egy szamuráj páncélja. A japán haiku költészet szintén a letisztult, föld- és fűillatú egyszerűségével, pontos pillanatfelvételeivel hódította meg. „A pergamennel tíz éve foglalkozom, igyekszem minél plasztikusabban alkalmazni ezt a szinte elfelejtett nyersanyagot. Németországban találkoztam a cserzetlen kecskebőrrel sík korongok formájában, és nyolc hónapnyi kísérletezés után hoztam létre belőlük az első szériát, a Kimonót. Azóta folyamatosan fejlesztem a technikát, tágítom a lehetőségeket. Izgalmas úgy dolgozni, hogy amit készítek, annak semmilyen hagyománya, előképe nem létezik. Nincsenek régi plasztikus pergamentárgyak, főleg nem ékszerek, bármit készíthetek, és nem fog hasonlítani semmire, ami ezelőtt létezett. A sorozatnak nagy elismerést jelentett, hogy 2014-ben meghívták a Joya Barcelona Art Jewellery Fair kiállításra. Sok örömet ad a pergamen alakítása, a folyamatos kísérletezés, és viselni is jó ezeket a kellékeket.”

Bajor karácsonyfadísz, kínai elefántcsonttöredék, egyiptomi üvegpaszta

„Gyűjtőszenvedély című tárlatom anyagát nagyrészt az évek alatt apránként régiségpiacokról összegyűjtögetett vagy ajándékba kapott különféle töredékek befoglalása adja. Az Új Textilmentő szériát ősszel mutattam be, és a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeumban hmong és thai szövetdarabokat foglaltam beléjük. Mostanra elkészültek az újabb változatok is, török kelimmel, japán kimonódarabokkal, és nagy örömömre Domanovszky György hagyatékából néhány különleges mezőségi hímzést is kaptam. Az egyik ékszerbe pedig egy 200 esztendős, fémszállal hímzett tibeti buddhista imaszőnyeg darabkáit foglaltam bele.” A kiállításon láthatók lesznek azok az egyedi megrendelésre készült alkotások is, amelyeket magángyűjtemények rejtenek, ezekbe például 19. századi bajor karácsonyfadíszt, kínai elefántcsontdoboz-töredéket vagy egyiptomi üvegpaszta elemeket applikált a művész. Újabb szerzeményei közé tartozik két nagyon ósdi brüsszeli csipkelegyező, amely elefántcsontváza még megmenthető. Brosstű és gyűrű készül belőlük…

A tervezés öröme

A tervezési fázis Király Fanni számára felfokozott izgalmi állapot: a feje tele van tárgyakkal, csak gyorsan le kell rajzolnia őket. Később, visszanézve ezeket a grafikákat, sokszor maga is nagyon meglepődik, hogy a kész munka mennyire azonos a sebtében készült ceruzarajz képével. A modelleket keményviaszból faragja, számos esetben egy tárgy modellje napokig készül, amíg tökéletessé nem válik. „Az ékszerkészítés meditatív tevékenység, hiszen órákon át türelmesen alakítunk egészen apró részleteket, végzünk azonos mozdulatokat. Ilyenkor az ember sokszor nincs is jelen a külvilág számára. Nekem éppen olyan fontos testi-lelki szükséglet a munka a műhelyemben, mint az alvás, a séta, a játék.”

SINKOVICS ANDREA: GYŰJTŐSZENVEDÉLY
Király Fanni kiállítás megnyitójára
2017.04.06.

Meglepetéssel, de örömmel és kíváncsisággal is fogadtam Király Fanni felkérését, hogy nyissam meg új, önálló kiállítását, hiszen soha életemben nem nyitottam még meg kiállítást.

Hogyan kerülök akkor ide?

Az egyik ok, hogy viszonylag régóta – több, mint 10 éve – vagyok Király Fanni ékszereinek lelkes csodálója és büszke viselője. A legtöbbet ajándékba kaptam, volt, amit én választottam, volt, amikor kértem, hogy használjon fel egy szeretett alapanyagot és volt, hogy meglévő modellt szabtunk közösen rám. Fanni ékszereiben nagyon szeretem azt, hogy megmozgatnak, hogy kapcsolódni akarnak és tudnak. Nem csak engem-hozzám, amikor megsimítom őket és válogatok, hogy aznapra melyik is volna a legjobb, de a környezetemet is: néha a legváratlanabb helyzetben kérdeznek rá, fűznek hozzá megjegyzést, esetleg érintik meg: egy szóval kapcsolódni csábít-hív az a függő, az a nyaklánc, az a gyűrű. Az ismerőseimnek vannak már kedvenceik, örülnek, ha látják őket rajtam. Én pedig örülök, mert egy kicsit így hozzám is kapcsolódnak, nekem is örülnek, engem is csodálnak. Jól jön néha egy kis nárcisztikus öröm.

A másik minőség, amiben a megtisztelő felkérés megtalált, hogy pszichológus vagyok, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, lélekbúvár, ideális esetben gyógyító mesterember.

Hogy kerül akkor a pszichológus a kiállításmegnyitóra?

Tézisem, amit most röviden kifejtek, úgy szól, hogy itt-létem igazi oka, hogy Fanni és én valójában kollégák vagyunk.

Gyűjtőszenvedély a címe ennek a kiállításnak: csupa olyan ékszert látunk itt, amik régi, innen-onnan begyűjtött tárgyak, tárgy-töredékek 2., 3., sokadik újrahasznosításával jöttek létre.
Kezdjük a gyerekverstől: ez elment vadászni, ez meglőtte. Én nagyon el tudom képzelni Fannit, ahogyan atavisztikus vadászösztöntől hajtva rója az ócskapiacokat, régiségboltokat, sufnikat, pincéket és keres-kutat valami után. Keresi a tárgyat, ami megszólítja, kérleli: vigyél haza. A gyermeklélektanban – de ezt a gyerekekkel való foglaltoskodásban jártasak is megerősíthetik - a birtoklási vágy, majd később a gyűjtés, a fejlődés természetes jelensége. A „birtoklok, tehát vagyok” indentitás-építő, erősítő, a tárgyak begyűjtése a biztonság és kontroll jóleső érzésével tölti el a gyermeket, később a felnőttet is. Minden tárgy, amit magamévá teszek, egy kicsit én vagyok, bekebelezek és ki is terjedek és így birtokba veszem a világot. A választásban inkább dominálnak a belső, mint a külső tényezők: az érték igencsak szubjektív, és leginkább a gyűjtő belsejében megmozduló belső tartalmaktól függ. Így lehet élet-halál kérdése egy csorba bögre, egy pecsétes szalvéta.
Miután levadászta, becserkészte tehát – hazaviszi és megsüti. A házába viszi: vagyis korábbi élményein átszűrt tudásának, tapasztalatainak belső világába fogadja. Megsüti – vagyis hozzáadja saját egyéniségének, személyes és szakmai történetének savát-borsát, egyedi ízeit. Alkotó képzelőerejét, a minden-minden lehet spontaneitását, és szabadságát. Ebben a folyamatban a tárgy, mint a főzés során a hozzávalók – találkozik más minőségű tárgyakkal, impulzusok, behatások érik, míg végül új kontextusra tesz szert: vagyis változik és változtat. Az alkotó művész az, aki ezt a változást-változtatást végigviszi a teremtő fantáziától az anyagokkal való kísérlezető játékon át a végső megvalósításig.
Végül pedig ez az icinke-picinke mind-mind megeszi, ezek lennénk mi, befogadók. Az ékszer hat ránk, elindít bennünk – néha a környezetünkben is – valamit. Új megtapasztalásokra teszünk szert másokkal és önmagunkkal kapcsolatban. Egy különleges darab sokszor viselőjéből is valami egészen újat csillant meg, máskor ”Soha nem gondoltam volna, hogy jól áll” csodálkozunk önmagunkra a tükörben.

Fanni az eddig vázolt „ez elment vadászni”-hoz azonban hozzátesz még egy lényegi csavart: ő ugyanis kifejezetten romokat, töredékeket, sérült, látszólag értéktelen dirib-darabokat gyűjt, ezekkel játszik. Ő demonstrálja leginkább, hogy az igazi gyűjtő lelket a belső megtapasztalás hajtja. Amit pedig azután a kincseivel tesz, a legmélyebb értelemben vett minőségi átalakítás, kicsit az alkímiát juttatja eszembe: régiből újat, a sárból aranyat csinál. Engem nagyon meg tudnak ragadni ezek a tárgyak: rabul ejtenek gazdag történetükkel, beindítják a fantáziámat: látom az afgán sátrat, érzem a török tea illatát. Titokban – bizalmasan megsúgom – villanásnyi fantáziáim vannak arról is, hogy egyik-másik szépséget fel is veszem. Vágyom a bőrömön keresztül is érezni a kimono selymét, egy pillanatra szépséges gésává válni. Ide kapcsolódik Fanni művészetének egy következő szintje: nevezetesen az ő tárgyai egyben használati tárgyak is. Közvetlen, érzéki kapcsolatba lehet velük kerülni, így teszik gazdaggá, teljessé a befogadói élményt.

És itt jön a képbe a lélekbúvár. Ha befelé tekintünk, mindannyiunk belső világában jócskán vannak elszakadt, kicsorbult kapcsolatok, megtört ambíciók, bizalom-foszlányok, kiszáradt emlékek. Ott vannak bennünk, van, mikor az előtérben, van mikor hátul a sufniban rejőznek. Ezekkel élünk, és ezekkel dolgozom én nap-mint-nap. Látom, érzem, a legtöbbször hallom a történetüket, és mindeközben napról napra felfedezem és rácsodálkozok arra, hogy ezek a sokszor sajgó, érzékeny töredékek nagyon is az élet, a gyógyulás, a külső-belső változás motorjai, mozgatói. Belső romjaink kinccseinkké válhatnak, a fejlődés és a veszteség kéz a kézben járnak.

Nemcsak gyönyörködtet tehát, hanem érző, játszani/alkotni szerető és remélő emberi minőségemben is megérint ez a kiállítás, melyre hasonló kincstaláló és kincsteremtő örömöket kívánva hívok most mindenkit sok szeretettel.

Király Fannival a beszélgetés a lenti linken hallgatható meg:

https://www.facebook.com/B32kulturter/videos/390058975624946