Sorozatunk legfrissebb publikációja ismét egy portré keletkezésének történetébe enged bepillantást. Isó M. Emese művészettörténész számára Angelo di Domenico itáliai kora reneszánsz művész romantikus toposzokat felhasználó, ellentmondásokkal teli festménye ugyanis igen sok kérdést vetett fel. Bár a műhöz és szereplőjéhez – az ismert műtárgyvédelmi előírásoknak és a képmás feliratának engedelmeskedve – nem érhetünk, az alábbi gondolatok mentén bátran vizsgáljuk meg közelebbről, mert a lényeg ezúttal is a részletekben rejlik!

A portrék egyszerre a legunalmasabb és a legtöbb rejtéllyel kecsegtető alkotásai a képzőművészetnek. Mert mégis mi közöm nekem egy számomra teljesen idegent ábrázoló festményhez? És mégis: vajon ki van a képen? miért így ábrázolja a festő? mit jelentenek a mellé festett tárgyak? van egyáltalán „rejtett” jelentése, szimbolikus szerepe ezeknek a plusz elemeknek?

És akkor itt van az engem sokat kísértő női portré, amelyet Agnolo di Domenico festett. Az ilyen festmények valószínűsíthetően házasságot megelőzően, annak alkalmából készültek. A hölgy a képen egészen egyszerűen bájos, van benne valami végtelen egyszerűség, letisztultság, és első ránézésre egyetlen felirat próbál minket útba igazítani: Noli me tangere, azaz: ne érj hozzám. Oké. De hogy jön össze ez a kettő – a kedves tekintet és az egyértelmű elutasítás egy jegyajándékon?

Nézzük, mit tudhatunk még meg a képről! A hölgy nyakában látható, drágakövekkel díszített kereszt alakú medált ismerjük máshonnan is: a British Museum gyűjteményében őrzött, 1520-1530 körül készült aranyékszert középen zafír, a kereszt négy szárában rubin és hajlataiban igazgyöngy díszíti. A nyakék minden gazdagsága mellett visszafogott, elegáns ékszer, nem hivalkodik. Viselése közben rejtve marad előttünk üzenete, mivel csak hátoldala feliratos: „VERBVUM CARO”, tehát: „Az Ige testté lett” (Jn 1,14). Az ékszeren szereplő bibliai ige az inkarnációra, a megtestesülésre utal, s a mondatnak újabb jelentést ad fiatal viselője, aki a frigyet követően gyermekáldásban reménykedik.

Angelo di Domenico Mazziere: Fiatal nő portréja, Firenze, 1485-1490 körül, olaj, 45,4×34,8 cm, Berlin, Staatliche Museen, Gemäldegalerie, ltsz. 80.

Az ékszer felirata ugyan nem látszik a képen, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy az udvarlójától kapta ajándékba: annak nyilvános viselése önmagában is a másik fél közeledésének elfogadását hirdeti – ahogy azt is, hogy a festmény odaajándékozásával maga a nő is viszonozza a szerelmi zálog adását.

Sokáig nem tudtam róla, de a kép keretének is van felirata. A „Speciosus forma prae filiis hominum” olvasható ki rajta, azaz a 45. zsoltár – menyegzős ének! – harmadik sora („Ékesalakú vagy az emberek fiai fölött”). Ez már jobban illik a festményhez! De akkor mit keres itt a feltámadás után Jézus által Mária Magdolnának mondott „Ne érj hozzám” felszólítás? Miért írnák egy fiatal nő mását mutató kép alá?

Ugyan a festmény itáliai, s a kutatás során egy angol vers kerül elénk, mégis ebben rejlik a megoldás. Sir Thomas Wyatt Whoso List to Hunt című versében olvashatjuk „Ott a karcsú nyak / betűs örvén olvasható jelül / gyémánttal vésett fölírás ragyog: / „Noli me tangere, Caesaré vagyok!" A szerelemvadászat ismert toposzába illő vers „ne érj hozzám” frázisát feltehetően Caesar szarvasának történetéből kölcsönözte a költő az elérhetetlent szimbolizálva, tehát a felirat nem a jövendőbelinek, hanem mindenki másnak üzen: e nő sem szabad már, eljegyezték, hamarosan férjezett lesz.