Újrahasznosítás és innováció: ez a két pillére Temesi Apol munkásságának. A tervezőt már az egyetemen is foglalkoztatta a nyersanyagfejlesztés, ahol a környezetünkre kifejezetten káros textilhulladékot szerette volna újradolgozni. Több évnyi kutatás után a gyapjúipari hulladékra esett a választása, amelyből akusztikai paneleket készít egy merőben új, általa kifejlesztett technikával. A magyar gyárból származó, elődolgozott anyagszélulladékot Vak Bottyán utcai műhelyében préseli, festi és vágja. Modulokból építkező termékeiért 2019-ben Moholy-ösztöndíjat, 2020-ban pedig klímainnovációs díjat vehetett át.
Forrás: https://budapestdesignweek.hu/2020/program/temesi-apol
„2014-ben diplomáztam a MOME Textiltervezés szakán, de már az egyetem alatt is dolgoztam. Női szabóként rengeteg menyasszonyi ruhát varrtam, aztán a diploma után különböző filmes produkciókban voltam díszletkivitelező, majd jelmez-öregítő. Közben mindig is bosszantott a pazarlás. Már régóta vágytam egy tiszta ügyre, így amikor elkezdtem a MOME Doktori képzését, belefogtam a nyersanyagszemlélet-irányzatok kutatásába, amely aztán jó alapjául szolgált a későbbi RAWfiction design vállalkozásomnak.”
Alkotás
„Alapállapot, öröm, kommunikáció, ami harmincezer éve köt össze mindannyiunkat. Nyugtalanság, amin keresztül kutatjuk a világot. Leginkább feszültségben, ürességben és teljességben tudok alkotni – akkor, ha a kérdés, ami éppen mozgat, érezhetővé és érthetővé válik a számomra, és amikor az emberségünkből fakadó feszültségek szerethetővé válnak.
Párhuzamosan mozgatnak kérdések, filozófiai és tárgyi dolgok, anyagok, színek, formák, ellentétek, összeférhetetlenségek, mozdulatok. Ezek idővel összesűrűsödnek, csomópont lesz belőlük. Aztán küzdök az anyaggal, a leképezéssel. Vannak csendes napok, hullámok. Szeretek visszanyúlni olyan alkotókhoz, akik fontosak számomra – Joseph Beuys, Magdalena Abakanowicz –, és persze mindig van aktuális kedvenc is, közben meg próbálom sallangmentesre tisztítani magamat. Mire elkészül a meló, addigra le is zárom a kérdést, és el is távolodom.”
Forrás :
https://phenomenon.hu/a-het-kreativja-temesi-apol/?fbclid=IwAR2uuiKGRGNXIHVoRUMatEw6KPZMgStJVihifiYupYqlIWufw9fJiwYe8uU
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.