Látókép Ensemble: Egy százalék indián - 2019. 09. 28.
Az Egy százalék indián a nagy sikereket elért Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap című előadások folytatása. Az egymással csak a formanyelv és témameghatározás szintjén rokonítható sorozat következő darabja újabb továbblépés a jelenkori középosztály aktuális problémáit feldolgozó univerzumban.
A történetek nem kapcsolódnak szorosan össze, de a karakterek és a témák szintjén nagyon sok áthallás van, tulajdonképpen az előadások egymásra mutatnak, egymást egészítik ki. A történetek főhősei középkorú párok, akik a lehető leghétköznapibb, de az adott életszakaszban mégis megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzdenek. Ez a tehetetlenség ingerültséget, kétségbeesést szül, és a színdarabok során rendszerint párkapcsolati válságot idéz elő.
Az Ernelláék Farkasénkál esetében a gyerekneveléssel kapcsolatos viták, a Kálmán-napban az intimitás, a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és az ezzel kapcsolatos morális kérdések okozzák a párkapcsolati válságot. Az Egy százalék indián az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál.
“Tudod, milyen kurva nehéz egyáltalán felismerni, hogy ez nem természetes. Mire felismered, mire
összerakod, eltelik tíz év. És akkor még csak ezután jön, hogy lebontsd magadban a beidegződéseket és kitalálj a helyükre valami mást. És nincs senki, aki megmutassa. Tudod milyen kibaszott nehéz? Nincs modell! Magadnak kell megtalálnod valamit! Mire helyrebillensz, kész. Eltelt az élet. És már nem lehet semmit helyrehozni... Elbasztál egy csomó mindent. Egy tyúklépést lehet tenni, erre elég az egész.”
Valóságos és finomra rajzolt karakterekből indulunk ki, amelyek valóságos helyzeteket generálnak maguk körül, és a finomrajzolatú helyzetek organikus egymásba kapcsolódásából lesz a történet. Jellemző módon megpróbáljuk kizárni az extrém fordulatokat, és szándékosan a hétköznapi mikro szituációkat keressük, mert meggyőződésünk, hogy ezekben a helyzetekben kiaknázhatatlan tartalmi gazdagság és dialektika van, egyetemes jelentésrétegek.
A legtöbb, amit a másiknak adhatunk
Puskás Panni írása
Forrás: https://revizoronline.com/hu/cikk/8085/hajdu-szabolcs-egy-szazalek-indian-latokep-ensemble-b32-galeria-es-kulturter/
Van egy jelenet a Látókép Ensembe Egy százalék indián című előadásában, amelyben a szereplők az Ernelláék Farkaséknál című filmről vitatkoznak. Összesűrűsödik benne mindaz, amiről ez az előadás szól.
Az
Egy százalék indián az
Ernelláék Farkaséknál és a
Kálmán-nap folytatása. Itt is a magyar középosztály életközepi válságát követhetjük nyomon, a szereplők hasonlítanak a két korábbi előadás szereplőire, de nem azonosak velük. Míg az
Ernelláék a gyereknevelést, a
Kálmán-nap az intimitást, vagyis annak hiányát állítja a középpontba, addig az
Egy százalék indián az identitásról, a patriarchátusról és a nők párkapcsolati elnyomásáról szól.
Hogy egy elismert rendező, aki történetesen férfi, a középosztály, és azon belül az értelmiség viszonyát kutatja a feminizmushoz, tehát saját és közvetlen környezete hozzáállását, már önmagában elég példanélküli a magyar színházban. Az pedig, hogy mindezt részletekbe menő aprólékossággal, érzékenyen és érvényesen teszi, kifejezetten meglepő. Persze, nem kellene ezen csodálkozni, hiszen a téma búvópatakként már az előző két előadásban is megjelent, a férfi-női esélyegyenlőség pedig ideális esetben a két nem közösen elérendő célja kellene, hogy legyen. Mégis ritkán szólalnak meg ezek a hangok a magyar színpadokon, főleg ilyen összetetten és problémaérzékenyen.
Három középkorú pár találkozik az Egy százalék indiánban, az apropó egy temetés. Négy régi fiúbarát közül az egyik meghalt, a többiek – Rajmund (Gelányi Imre), Árpi (Szabó Domokos) és Andris (Hajdu Szabolcs) – feleségeikkel gyűlnek össze utóbbi lakásán, és elkezdenek piálni. Ezen az összejövetelen azonban nemcsak a nők érzik látványosan rosszul magukat, az előadás lerántja a leplet a túldimenzionált, élethosszig tartó férfibarátságokról is. A három férfit nyilvánvalóan nem a közös életpályamodell vagy a hasonló gondolkodás tartja hellyel-közzel együtt, hanem csak a régi ismeretség. Különben meglehetősen elegük van már egymásból, főleg Andrisnak és Árpinak az agresszív, intellektuális igényekkel kevésbé, bölcsnek hitt, de teljesen ostoba tanácsokkal viszont annál inkább felvértezett, alkoholista Rajmundból. Utóbbi a hímsoviniszta bántalmazó minősített esete: a nála jóval fiatalabb feleségét, Csibit rendszeresen veri és megalázza, ráadásul mindenki előtt, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog. Tankó Erika ennek megfelelően folyton szorongó, riadt kismadárnak mutatja Csibit, akinek permanens félelme, izgalma és megfelelési kényszere kétbalkezességgé tárgyiasul.
Az ő párosuk azonban csak szélsőséges leképeződése annak, amit a másik két pár esetében is megfigyelhetünk. Árpiról például gyorsan kiderül, hogy simlis hazudozó, és hogy saját mániáinak és nagy terveinek képes felelőtlenül alárendelni a párkapcsolatát. És ott van még Andris, aki Mexikóba készül dolgozni, és vinni akarja feleségét, nem igazán foglalkozva azzal, hogy a nőnek van-e vajon kedve mindehhez. Ő az, aki a három férfi közül a legreflektáltabban viszonyul saját macsószerepéhez, az egyik jelenetben el is mondja, érti, hogy meg kéne változnia, de nem tud, mert nincsenek előtte pozitív családi minták, bele van ragadva a megszokásaiba.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a női szereplők makulátlanok az Egy százalék indiánban. A magasan kvalifikált Zsuzsa (Török-Illyés Orsolya) és Niki (Tóth Orsi) az empátiahiány különböző fokozatait mutatják egymással, és főképp a hat szereplő által létrehozott hierarchia legalján álló Csibivel szemben, ezzel pedig ékes bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy nem csak a férfiak tudnak elnyomóként viselkedni, és hogy a patriarchátus fenntartásához bizony aktív női közreműködésre is szükség van. A három női karaktert az köti össze, hogy valójában soha nincsenek döntési pozícióban. Ők tulajdonképpen egyetlen dologban dönthetnének: kiléphetnének rosszul működő kapcsolatukból, de a párkapcsolat keretrendszerén belül szerepük csak alávetett lehet.
A cikk elején említett jelenetben az Ernelláék Farkaséknál című film – bár a róla folyó diskurzus iszonyú vicces – nem csak a poén kedvéért idéződik meg. Fontos ugyanis, hogy ki hogyan viszonyul a szereplők közül ehhez az alkotáshoz. Rajmund és Csibi természetesen nem látta a filmet, Árpihoz nem sok minden jutott el belőle, holott igazán megszívlelhetett volna részeket. Ő túlértékeltnek tartja, és hevesen kikel magából, amiért a filmet a kritikusok Ingmar Bergman munkáihoz hasonlították. A legérdekesebb mégis az, hogy hogyan használja Andris és Zsuzsa az Ernelláékat párkapcsolati projekciós felületként. Zsuzsa azt mondja, a film arról szól, hogy a legtöbb, amit a másiknak adhatunk, ha hagyjuk, hogy szabad legyen, míg Andris ellentmondást nem tűrően azt válaszolja, hogy felesége rosszul gondolja, hiszen a film arról szól, hogy a legtöbb, amit a másiknak adhatunk, ha hagyjuk, hogy azt tegyen, amit akar. A különbség nagyon aprónak tűnik, ám az ő életük szempontjából igen meghatározó, és előrevetíti azt, ami az előadás végén történik velük. Az már persze csak egy kis kiegészítés ehhez, hogy az Ernelláék Farkaséknál csak nagyon periférikusan szól erről a két értelmezésről, annál inkább szól erről az Egy százalék indián, de ezen az előadáson Andrisék értelemszerűen nem tudnak nézőként részt venni.
És hogy miért éppen Egy százalék indián az előadás címe? Mint kiderül, az elhunyt barát szélsőjobboldali nagymagyar volt. Hogy nagymagyarságát bizonyítsa, csináltatott egy DNS tesztet, amelynek az eredménye már csak halála után érkezett meg. Ebből kiderül, hogy rengeteg más náció vére csörgedezett az ereiben, csak éppen magyar nem igazán, még egy százalék indián is volt az eredményben. És ez van a többi szereplővel is, meg talán mindannyiunkkal: nagyon határozott elképzeléseink vannak arról, hogy kik vagyunk, milynek vagyunk, milyen elvek szerint éljük az életünket, aztán néha kiderül, hogy mindez önáltatás, köszönőviszonyban sincs azzal, amilyenek valójában vagyunk, vagy amilyennek kívülről látszunk. Jó esetben még halálunk előtt derül ki.
