Február 8-án Az Első Emelet 1990-ben megjelent Kis generáció lemezéről mesél Kiki, aki az ország legsikeresebb énekeseként ’86-tól öt éven át az Év énekese díjazottja is volt.
Tóth-Vásárhelyi Réka 2016-ban Shiroishiben, egyetlen külföldi résztvevőként megkapta a japán gazdasági, kereskedelmi és iparügyi miniszter díját. Ő az első nő babakészítő, aki képes volt nyerni egy olyan mezőnyben, ahol elsősorban hazai művészek alkotásait láthatja a japán közönség az ország minden…