Halmi-Horváth István festészetében egyszerre van jelen a geometrikus formavezetés és az egyedi színkompozíciók folyamatos variálása, permutálása. A természeti formáktól fokozatosan jutott el a közvetlen látványelvűséget nélkülöző munkákig. Permutációk II. című kiállítás szeptember 23-tól október 16-ig látogatható a Karinthy Szalonban.
A Permutációk sorozatod szigorú szerkezeteket alkotnak, vagyis semmilyen formában nem reprodukálják a külvilágot, nem emlékeztetnek ismert látványokra. Ez hogyan alakult így?
Az indíttatásom természeti előképeken, tapasztalatokon, élményeken alapszik, de mindezt sosem narratív módon közelítettem meg. A keletkezés-bomlás és a formaszerveződés érdekel, amelynek egyik eszköze a geometrikus kifejezés. A hasonló szerveződési elv miatt mutathat vizuális hasonlóságot a külvilág jelenségeivel, de sosem a látványból indultam ki. Ellenpéldaként Mondrian almafa sorozatát (amit egyébként nagyon szeretek) szoktam megemlíteni, ami a látványelvű világból redukcióval éri el a tiszta geometrizáló struktúrát. Az 1910-es években indokolt volt ez a fajta megközelítés, érthetőbbé, befogadhatóbbá tette a néző számára a művet, de például Malevics egészen más, radikálisabb úton jutott el a konstruktív kifejezésmódhoz. A korábbi ,,Remix” és a ,,Mozaik”sorozatom a mellérendelt formák térbeliségével, transzparenciával foglalkozott, a rajelmélet is hatott a munkáimra, ezért gyakran merültek fel természeti társítások a befogadó részéről. De ez körülbelül olyan, mint amikor a felhőkbe figurákat vélünk felfedezni. Lehet, de minek. Engem a formaképző struktúrák alaptermészete érdekel, ennek tisztaságában, logikai rendjében találom meg a szépséget, távol áll tőlem a figurális képzettársítás, egyszerűen nem igénylem, másról van szó. A Permutáció sorozatomban egy olyan egyszerű, szabályos, ismétlődő alapstruktúrát használok, ami minimálisra csökkenti a látványelvű képzettársítások megjelenését.
"Magamat azok közé az alkotók közé sorolom, akik sorozatokban gondolkodnak." – mondtad egy korábbi interjúban. Ehhez szorosan köthető a permutáció, mint matematikai fogalom, vagyis az ismétlés, az elemek, a színek újra és újra rendezése. Ebben mi izgat leginkább?
Gazdag lehetőséget kínál számomra festőként, hogy a színek tulajdonságait vizsgálhassam. Mind az additív, mind az optikai színkeverés számára lehetőséget és szilárd szerkezeti keretet ad, strukturálja a gondolkodásom. Fontos számomra az – érzet – ha tetszik, akár malevicsi értelemben. Rögzített valóság darabkák. A látszólagos szűk mozgástérben valójában szinte végtelen a variációk lehetséges száma, ezért minden egyes új darab izgalommal tölt el az alkotás folyamán.
Huszonnégy évesen kerültél a Képzőművészeti Egyetemre, előtte fizikai munkát végeztél. A különféle anyagokkal való munka hogyan hatott a művészi világodra vagy akár konkrétan a mostani sorozatodra?
Tévesen mértem fel az érdeklődésemet és a képességeimet, családi minta sem akadt a művész pályára. Ezért szakmát tanultam és hét évet dolgoztam szobafestőként, ami egyáltalán nem elégítette ki a kreativitásomat. Utólag azonban hasznosnak bizonyult, széleskörű anyag és technikai ismerettel, munkabírással látott el és sokáig biztosította a megélhetésemet. Megtanultam közösségben dolgozni, visszavett az excentrikusságomból. Nem volt könnyű időszak az életemben, de aztán 24 évesen felvételiztem a Képzőművészeti Egyetemre, sikerrel, és ez alapvetően megváltoztatta az életemet. A színkeverés technikai jártassága és a precizitás mindenképpen a szakmám hozadéka.
Nem használsz a digitális eszközöket vagyis analóg módon festesz. Általában előre eltervezd, megszerkeszted a képeidet, gyakran az egymásra festett színeket is próbaként kikevered. De van, hogy teret engedsz a spontaneitásnak. Ez mitől függ? Az akril mindig rejteget meglepetéseket…
A festés számomra létkérdés, örömforrás. Olyan tevékenység amely ,,áramlat érzésben” részesít, kikapcsolja külvilágot, legalábbis egy időre. A játékhoz hasonlóan szabaddá tesz. Időnként átírom a magamnak felállított szabályokat, mielőtt mechanikussá válnának. Minden anyag, technológia rejt magában meglepetéseket. Elég jól ismerem, szeretem az akril tulajdonságait, technikai problémáim ritkán akadnak, képi hiba leggyakrabban akkor fordul elő, ha időhiányban vagyok és kapkodok. Ugyanakkor a hibák újabb lehetőségekre, megoldásokra is rámutathatnak. Fontos a figyelem. Nem lehet megspórolni az időt.
Farkas Viola művészettörténész írta egy korábbi kiállításod kapcsán: „Az ismétlés önmagunk és a világ megértésének legfontosabb eszköze.” Te mit tudsz meg önmagadról, a munkádról, a festészetről, miközben ezeket a permutálódó munkákat készíted?
Az ismétlés segíti a gondolatainkat, érzeteinket felismerni, tudatosítani, formába önteni. Ahhoz, hogy dönteni tudjunk, ismerni kell a pozíciónkat. A festés nem kis részben önismeret, feltáró jellegű tevékenység. Segít felismerni, hogy mi az azonos és mi a más, művészeti és egyéb kontextusban is. Az eltérés mértéke is fontos, hiszen így válhat személyessé a munkánk. Ugyanakkor folyamatos önvizsgálatra kényszerít. Az ismétlés során újabb és újabb képi megoldások, tartalmak vetődnek fel, gazdagítják a gondolatainkat, eszköztárunkat. Példaként Gertrud Stein mondata jut az eszembe ("Rose is a rose is a rose is a rose.") amely az azonos szavak és a mögötte rejlő eltérő jelentés feszültségére épít (a növény minden korban mást és mást szimbolizált és ez a jelentésváltozás felöleli a teljességet).
