Gera Noémi ékszertervező a MOME formatervező tanszékének fémműves szakán végzett 2005-ben. Ékszereiben az ezüstön kívül gyakran alkalmaz rendhagyó anyagokat, például papírt, szalagokat, tükröt, szappant. A tervezésnél tág teret hagy a módosításoknak, a változtathatóság tárgyainak lényegi eleme.

Túlfűtött vonalak - interjú Gera Noémivel

PONT Magazin - 2019. szeptember

Legyen az egy kis ház régi bélyegekkel kitapétázva, vagy egy erdei táj, vagy cseresznyevirágzást imitáló szálgyűrű, Gera Noémi ékszertervező nem ismer lehetetlent. Kollekciói sokat elárulnak alkotójuk álmairól.

Magyarország sanghaji főkonzulátusának meghívására öt magyar alkotó mutatkozhatott be idén a Hangcsouban megrendezett BudapestFesten, köztük te is. Volt valamilyen új koncepciód, ami konkrétan a kínaiaknak is érdekes lehetett?

Az idő rövidsége miatt csak néhány tárgyat készítettem, most a B32 Trezor Galériájában látható kiállításra terveztem nagyobb volumenű új dolgokat. Kínával kapcsolatban arra számítottam, hogy főleg a kisebb, színes dolgokat szeretik. Legfrissebb munkáim egy részét az ott látott építészeti formák ihlették, sok ékszeremben a pagoda jellegzetes vonala köszön vissza.

Szegedre jártál rajz szakra, a József Attila Tudományegyetem (JATE) Juhász Gyula Főiskolai Karára, de már a középiskolában is ékszereket gyártottál mindenféle anyagból. Hogyan kerültél a pályára?

A középiskolában színésznőnek készültem, drámatagozatos osztályba jártam, verseket is írtam, képeket festettem. A rajztanárnőm tanácsára a grafikával kezdtem el többet foglalkozni. A belém vetett hit önbizalmat adott, élveztem azt a fajta önkifejezési módot, amely már általános iskolában is az enyém volt: kollázsokat csináltam, és „mély filozofikus” szösszenetekkel szórakoztattam magam. Ma már jókat nevetek ezeken, ugyanakkor elképedek az akkori gondolataim és a mostani életem párhuzamain. Rajz szakra jelentkeztem, elsőre nem vettek fel, de bejártam a JATE irodalomszemináriumaira. Mindenki azt hitte, hogy elsőéves hallgató vagyok, sok barátom lett onnan.

Akkor mégis csak jó színésznő voltál...

Talán… Imádtam célokat kitűzni, tanulni, közösségben lenni. A művészettörténet is nagyon érdekelt, és persze a színházelmélet; ebben penge voltam, hiszen Szentesen a drámatagozaton sok mindent megtanultam. Közben jártam rajzelőkészítőre, és a következő évben már felvettek. Visszatérve a kezdő löketre: a kísérletezés az anyaggal, a rombolás és építés, a lélek szabadsága már gyerekkoromban erős volt. A nagyszüleimnél fedeztem fel az agyagozást, az anyaggal való kísérletezés örömét. Nagy felismerés volt, hogy egyszerűen a kezemmel kell csinálnom valamit, formát alkotni, és akkor már nem unatkozom.

Rombolás és építés – ez pontosan mit jelent?

 Mindenkinek van egy sajátos nézőpontja, és az élete során ezt kell erősítenie, legalábbis én így látom. Ebben kell a határokat széthúzni, amíg csak lehet. Én rombolok, és aztán építek. Mondjuk, egy sodronydrótot elkezdek gyűrni, tépni, amíg szét nem megy, de közben megtudok róla csomó dolgot, például azt, hogy összegyűrve is nagyon szép. Ez látható az ékszereimben. A tárgyaimban szinte mindig van egy stabil fémváz alap és egy mozgó, alakítható másik rész, amely igyekszik „alkalmazkodni” hozzá. Számomra az az izgalmas, ahogyan e kettő egymásnak feszül.

Elvégezted a MoholyNagy Művészeti Egyetem fémműves szakát, majd papír ékszereiddel 2006-ban elnyerted a Magyar Formatervezési Tanács Különdíját. Egy könnyen amortizálódó anyag az örökkévalóságnak?

Nem tudatosan döntöttem a papír mellett. Még a MOME előtt a Budai Rajziskola fémműves szakán tanultam Jermakov Katalin ékszertervezőnél, és a vizsgamunkám modelljei papírból készültek. Ez fejlődött tovább papír ékszerré, lett belőle egy ismétlődő elemekre épülő kollekció. Az örökkévalóságot illetően azt mondanám, hiszem, hogy mindennek megvan az ideje. Valamikor fontos nekünk valami, kincsként tekintünk rá, és a tárgy, az anyag változik, esetleg eltűnik az életünkből. Szerintem a folyamat számít és az érzelmek. Elbúcsúzni, elengedni egy jelentős emléket persze fájdalom, de én az erős érzelmekben hiszek. Az ékszereim ezekre a személyes kapcsolatokra épülnek.

Új kiállításod kapcsán említetted a kínai hatásokat. Miket látunk még?

Ez egy sok kis világból álló tematikus tárlat, amelyben az eltérő karakterű tárgyakat egy közös dolog köti össze: a dinamikus vonalak, amelyek felépítik őket. Lehet ez szabadon tekeredő világ, amelyben a kacskaringók a hajfonatomat, a fonaljaim gubancosságát idézik meg, vagy a papírkollekcióm darabjainak szigorú, szisztematikus vonalai, a szalagos ékszereim írásképemet idéző gesztusvonalai. Ha így néznek az ékszerekre, akkor felszabadult vonalakat, koncentrikus köröket, ismétlődő hálókat fedezhetnek fel a nézők. Ez a kiállítás tükrözi jelenkori érzéseimet. Most pont ilyennek érzem magam, túlfűtöttnek és szabadnak.

A beszélgetés a lenti linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/B32kulturter/videos/1106423483104898