Halász Rita író, művészettörténész ezúttal egy olyan – a 17. századi antwerpeni Cornelis Gijsbrechts-hez köthető – festménnyel ismertet meg bennünket, amely őt is képes volt elbizonytalanítani. Az ókorból eredeztethető festészeti műfajnak, a trompe-l’oeil-nek ugyanis lebilincselő valósághűségével éppen a szem megtévesztése a célja. Ha készen álltok, lessünk be együtt a zöld függöny mögé!

A trompe-l’oeil, avagy a szem csapdája

Művészettörténészként a trompe l’oeil műfaja nem volt ismeretlen számomra, mégis amikor Cornelis Gijsbrechts festményével élőben találkoztam a Szépművészeti Múzeum kiállításán, közelebb kellett lépnem, hogy megnézzem, vajon igazi vagy festett keretet látok.  

Ha a néző akárcsak egy pillanatra is, de elhiszi, hogy nem műalkotást, hanem egy közönséges tárgyat lát, akkor a festő nyert és a trompe-l’oeil teljesítette feladatát. De mi történik akkor, ha két festő verseng egymással? A két ókori görög festő, Zeuxisz és Parrhasziosz versengését id. Plinius írja le a Naturalis Historiae című művében. A tét az volt, hogy az ábrázolás minél valósághűbb legyen. Zeuxisznak sikerült megtéveszteni a madarakat, akik rászálltak érett szőlőfürtre, majd eltelve a közeli győzelem mámorától megkérte Parrhaszioszt, húzza el a függönyt a festmény elől. A függöny persze festve volt, Zeuxisz be lett csapva. Szégyenkezett is rendesen, mert hiába tévesztette meg az állatokat, a győztes mégis Parrhasziosz lett, akinek a művészt sikerült becsapnia.

Gijsbrechts, akinek születési és halálozási évéről, valamint helyéről semmit sem tudunk, a trompe l’oeil történetének legnagyobb magányos alakja. Az itt látható festmény illuzionizmusának legkiválóbb példája. Csak egészen közelről szemlélve győződhetünk meg arról, hogy festményt látunk, nem pedig egy keretbe foglalt, simára esztergált fatáblát, amelyen vörös szalagok futnak keresztül. Ezek alatt, részben súlyos zöld függönnyel takarva, levelek és más használati tárgyak láthatók. Az irattartó szekrénynek ezt az ősét számos 17. századi hivatalban használták okiratok és egyéb dolgok tárolására. Az ilyen festményeket latinul „quod libet”- nek nevezték, ami azt jelenti, hogy „ami csak tetszik”; szabadabb fordításban „bármi, amit szívesen látsz a kezed ügyében”. Ezen a festményen kisméretű képkeret, apró réz vadászkürt, kvarthegedű és vonója, fésű és egy kis pisztoly is szerepel.

Cornelis NorbertusGijsbrechts | Antwerpen (?), 1630 előtt – 1675 vagy kevéssel később Trompel’œil levéltartóval, 1664, olaj, vászon, 101,9×83,4 cm, Gent, Museum voor SchoneKunsten, ltsz. 1911-HJ  
Forrás

A leveleket, dokumentumokat hiába próbálnánk elolvasni, a művész olyan írásimitációt fejlesztett ki, amely − festményeihez hasonlóan − megtévesztően valódinak tűnik, de a szövegekből legfeljebb egyegy címsor olvasható ki.

Nem Gijsbrechts volt az első, aki levéltartót ábrázoló trompe l’œil-t festett, de a félig elhúzott függöny motívumát ő alkalmazta először. Bár lehetséges, hogy a valóságban is használtak ilyen függönyöket, hogy megóvják a levéltartóban elhelyezett tárgyakat a portól, a fénytől, vagy akár, hogy elrejtsék őket a kíváncsi szemek elől, azt gondolom, Gijsbrechts a motívumot tudatosan alkalmazza. Nemcsak felidézi a két görög festő történetét, hanem versenyre kel velük. A saját esetemből kiindulva, elég jól sikerült neki, hiszen még egy 21. századi művészettörténész tekintetet is sikerült pár másodpercre elbizonytalanítani.