Sebő Ferenc a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának kollégiumában ismerkedett meg Halmos Bélával, a szerencse úgy hozta, hogy egy kollégiumi szobában kerültek. Már korán elkezdték a magyar írók verseinek zenés feldolgozását, tulajdonképpen ez megelőzte a népzenei munkásságukat is. A korai indulásban pedig a fő szerep a csajozásé volt: „Erről az énekelt vers stílusról hittem azt még a kollégiumi évek alatt, hogy én találtam fel. Halmos Bélával összeálltunk, énekelgettünk, tulajdonképpen csajozni akartunk. Ez még ’68-ban volt. Aztán jó nagyot tévedtünk. A tábortűzi mulatságoknál és házibulikon persze mindig megcsináltuk a jó hangulatot, de aztán mégis hoppon maradtunk, mert a jó csajokat elvitték közben.”

"A címet, hogy Énekelt versek nem csak amolyan áthidaló megoldásnak szántuk. Ez műfajalapítás volt a maga nemében, mert ez a műfaj a korábbi időszakban így nem létezett a hazai zenei életben. Engem ki is szanáltak a ’68-as Ki mit tud? –ról. Azt mondták, hogy: Sebő elvtárs ez nem operett, ez nem magyar nóta, nem komoly zene, ilyen műfaj sajnos nincs.(…) Nem értették, hogy ez micsoda. Az első lemezünk (Sebő Ferenc & Halmos Béla - József Attila 1972.), egy ilyen szép kis barna lemez volt, éppen ezért úgy épült fel, hogy az egyik oldalon népzenék voltak, a másikon pedig az énekelt versek. A következő albumunk (Sebő Együttes 1975.) egy táncházas lemez volt, és a harmadiknál álltam már ki teljes mellszélességgel az énekelt vers műfajánál. Ebben az Énekelt versek albumban foglaltuk össze mindazt, amit a Sebő Együttessel addig csináltunk Janus Pannoniustól kezdve József Attilán át Nagy Lászlóig. Ez egy évezredes műfaj, valamikor költészetnek az egyedüli megnyilvánulása formája az éneklés volt. Nem olvasták. Az egy különös fejlődés, hogy először énekelték, és amikor elmaradt a dallam, akkor fennhangon szavalták, aztán nehezen, de rászoktak, hogy némán olvassák szemmel, és most eljutottunk oda, hogy szinte sehogy sem olvassák." (Sebő Ferenc)